Tularémia

A tularémia, más néven nyúlbetegség, világszerte elterjedt, súlyos fertőző betegség. Elsődlegesen nyulaknál és vadon élő állatoknál fordul elő, terjesztésében pedig jelentős szerepük van a kullancsoknak.

A tularémiát először 1911-ben írták le a kaliforniai Tulare városában (innen ered az elnevezése). Az ember megfertőződhet fertőzött kullancs csípésekor, vagy fertőzött állatok húsának feldolgozása során. Az emberi fertőződés további lehetséges útja a rágcsálók ürülékével szennyezett por vagy aeroszol (széna, szalma, gabona) belélegzése. Közép-Európában évente több tucat esetet tartanak nyilván.

A betegség kórokozója

A betegség kórokozója a mozgásképtelen, spórát nem képző, rendkívül ellenálló, aerob Francisella tularensis nevű kokkobacilus.  Ez a mikroorganizmus az egész világon előfordul, és több hónapon át életben marad elhullott állatban vagy a talajban. Rendkívül fertőzőképes kórokozó, és a belélegzéssel történő fertőződéshez mindössze néhány tucat sejt is elegendő! Joggal tartozik tehát a nagy kockázatú ágensek közé, amelyek felhasználhatók lennének levegő útján terjedő biológiai fegyverek előállítására. Veszélyessége a rendkívül alacsony fertőző adagban, az aeroszol formájában való könnyű alkalmazhatóságban, a nagyon súlyos betegség előidézésére való képességben, kezeletlen esetekben pedig akár a halál okozásában rejlik. A kórokozó iránti fogékonyság általános, és a fertőző betegség átvészelése után immunitás alakul ki, mégis ismertek ismételt fertőződések.

A kialakulás okai

A betegségre elsősorban a nyulak fogékonyak, de más vadon élő állatok is (pézsmapocok, vakond, egér, mókus, patkány). A beteg állatokon való vérszíváskor fertőződnek meg a kullancsok és a bögölyök, amelyek azután tovább terjesztik a fertőzést. A baktériumok a kullancsok minden fejlődési alakjában megtalálhatók, de a beteg állatok is ürítik a baktériumokat, mégpedig váladékokkal és ürülékkel a külvilágba.

A tularémia tünetei

A betegség tünetei a fertőződés módjától függenek. A betegség minden típusának közös tünete azonban a láz, a fáradtság és az általános gyengeség. A baktérium belélegzésekor főként a tüdő, illetve a szem kötőhártyája érintett. Érintkezés esetén a bőr alatti kötőszövet és a bőr, továbbá a nyirokcsomók és további belső szervek. A fertőződés másik lehetséges útja a szennyezett víz vagy hús elfogyasztása, ilyenkor a belső szervek és a belek károsodnak. A fertőzés lappangási ideje körülbelül 4 naptól három hétig terjed. A betegség megnyilvánulásai nagyon súlyosak, elsősorban lázas állapotok, amelyek során a nyirokcsomók megduzzadnak, a májban és a lépben elváltozások és elhalások keletkeznek, ráadásul a betegség idült szakaszba is átmehet. Ha nem kezelik megfelelően, akár halált is okozhat.

Kezelés

A tularémia kezelése főként hatásos antibiotikumok adásából áll, amelyek közé a doxiciklin, a levofloxacin, a ciprofloxacin, a sztreptomicin és a gentamicin tartozik. Több vizsgálat szerint számos izolált törzs érzékeny az említett készítményekre. A klinikailag izolált F. tularensis törzsek többsége azonban erősen ellenálló a béta-laktám antibiotikumokkal szemben, amelyeket pedig gyakran alkalmaznak. Ezt a tényt a megfelelő kezelés megválasztásakor figyelembe kell venni.